…és azzal, hogy itt jár, az első lépést már meg is tette saját gyógyulása felé
Az ember gyakran elbukik, a lényeg az, hogy megtanuljunk felállni. Tudnia kell azt is, hogy a világnak vannak olyan aspektusai, amit csak onnan a földről tud megtapasztalni.
1999-ben végeztem gyógytornászként, majd 2003-ban okleveles pszichológusként. Pályám kezdetén az egészségügyben, majd gazdasági szervezetekben szereztem tapasztalatot gyógytornászként, trénerként és HR generalistaként.
Gyermekeim önállósodásával egyre erőteljesebben fogalmazódott és érett meg bennem az a gondolat, hogy főállású segítőként dolgozzak. 2021-ben a sportszakpszichológus képzéssel párhuzamosan egyéni tanácsadásba kezdtem. Kamaszokkal és felnőttekkel dolgozom közösen szorongás, stresszkezelés, önismeret, önértékelés, önbizalomfejlesztés és teljesítményoptimalizálás témákban. Jelenleg pszichológusként dolgozom egyrészt magánellátás keretei között, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem gyakorló iskolájában iskolapszichológusként. Munkámat egyéni szupervízió mellett végzem, és szemléletemet meghatározza, hogy jelenleg is a VIKOTE CBT konzultáns képzés hallgatója vagyok.
Vallom, hogy bármilyen területről legyen is szó, a sikerek alapja az örömmel végzett tevékenység. A változásban elindulni nem könnyű, a célom, hogy segítsek megtalálni az ehhez vezető utat.
Hogyan tudok segíteni?
- úgy érzi, nehezére esik elindulni az edzésekre, indokolatlanul fáradt, de nem tudja az okát,
- versenyek előtt izgul, ideges, és fél, hogy ez rossz hatással lesz a teljesítményére (és tényleg rossz hatással van rá),
- vagy olyan technikákat szeretne megtanulni, amik segítenek a jobb teljesítmény elérésében.
- segíteni szeretné sportoló gyermekét abban, hogy az általa kitűzött célokat elérje,
- a korábban örömmel edző gyermeke kedvetlenül indul edzésre, és nem tudja az okát,
- vagy azt látja, hogy gyermeke gyakran erőteljesen izgul, szorong, önbizalomhiánnyal küzd.
- úgy érzi kifogyott az eszközökből sportolója motiválásában,
- konfliktusa van edzőtársaival vagy a szülőkkel, amit úgy érez nem tudnak közösen feloldani,
- vagy bizonytalan abban, hogy mik a csapaton belüli problémák, konfliktusok okai és hogyan oldja fel azokat.
Tapasztalat és szakmai háttér
- Egyéni támogatás főként utánpótlás korosztályú sportolóknak
- Sportegyesületi munka
- Terepgyakorlat vezető Károli Gáspár Református Egyetem sportszakpszichológus képzésében
- Iskolapszichológus a Magyar Táncművészeti Egyetem gyakorló gimnáziumában
